192/5. A mecheleni finommechanika — Suttogás a robogó vagonban

– Salignac? – kérdezte a fekete kalapos úr, miközben hangjába a fémhüvely csikorgásához hasonló feszültség vegyült. – Úgy hallottam, azon az állomáson rendkívül huzatosak a peronok. Nem tenne jót a torkomnak.
– A helyi fogda ellenben híres a kiváló szigeteléséről – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben finoman megigazította a mandzsettáját. – Különösen azok a cellák, amelyeket a mecheleni ipartestület kérésére tartanak fenn a finommechanikai hamisítók számára.
– De kérem! – sápadt el Dr. Kroll, a pápaszemét kapkodva. – Én csak egy orvosi kongresszusra igyekszem! Semmi közöm a zenei zárszerkezetekhez! Én a mandulagyulladások specialistája vagyok!
– Akkor bizonyára megnyugtatja a tudat, kedves doktorom, hogy a mecheleni zárak nem okoznak torokfájást – fordult felé Vaneau szelíd mosollyal. – Legfeljebb enyhe szívtájéki szorítást, amikor az ember rájön, hogy a fülketársa sétapálcája nem támasztékul, hanem csempészáruként szolgál.
A fekete kalapos utas lassan felemelte a sétapálcát, mintha a súlyát latolgatná, szemében fenyegető villanás suhant át.
– Ön rendkívül magabiztos, Monsieur Vaneau. Nem fél, hogy ez a pálca véletlenül működésbe lép?
– Nem – felelte Vaneau. – Csak akkor vagyok bizonytalan, ha az ellenfelemnek van humorérzéke. Önnek, úgy látom, nincs. Laurent, legyen kedves, álljon kissé közelebb az ajtóhoz. Nem szeretném, ha a huzat elsodorná a bizonyítékot.