192/4. A salignaci átszállás — Csapdában a négyes fülke

A fekete kalapos úr tekintete önkéntelenül a küszöb sárgaréz sínjére tapadt, ahol a parányi, recézett fejű csavar valóban megcsillant a lámpa fényében. Laurent kalauz idegesen a zsebkendője után nyúlt, hogy letörölje a homlokát, míg Dr. Kroll fojtott hangon próbálta menteni a menthetőt.
– Ez... ez hallatlan! – dadogta a doktor pápaszemét igazgatva. – Csavarok a szőnyegen, pálcák az ajtóban! Kérem, én csak egy békés utazásra vágytam!
– A békés utazás, kedves doktorom, csupán a zökkenőmentes mechanika illúziója – jegyezte meg Vaneau, majd elegáns mozdulattal lehajolt, és hegyes ujjaival felcsippentette a rakoncátlan fémalkatrészt. – Nos, uram, úgy tűnik, ez a darabka nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a sétapálcája ne csupán egy nehézkes dorong legyen, hanem valóban... zenei kísérettel szolgáljon.
A fekete kalapos úr hátralépett a fülke sötétjébe, de a pálcát nem engedte el. Félelme dühbe csapott át, bár hangja halk maradt.
– Ön túl sokat képzel magáról! Mi köze van egy egyszerű utazó sétapálcájához?
– Az égvilágon semmi – felelte Vaneau szelíd mosollyal. – Kivéve, ha az a sétapálca ugyanazt a mecheleni zárszerkezetet rejti, amelyet három nappal ezelőtt még egy ellopott zenedoboz tervrajzaihoz társítottak.
Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és előhúzta régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte az egyenletesen ketyegő mutatókat.
– Pontosan tizenkét perc múlva Salignac állomásra érkezünk – mondta Vaneau, majd halk kattanással lezárta az óra fedelét. – Ott pedig a helyi hatóságok rendkívül fogékonyak a finommechanikai ritkaságokra.