191/3. A csikorgó zárszerkezet — Léptek a folyosó szőnyegén

A 3-as fülke ajtaja hirtelen keskenyre nyílt, és a fiatal, fátyolos hölgy lépett ki a folyosóra. Finom selyemkesztyűs kezét idegesen simította le a ruháján, de Vaneau éles szeme azonnal észrevette a hüvelykujján sötétlő, apró gépzsírfoltot.
– Valami baj van, Madam? – kérdezte Laurent gyorsan, miközben illendően meghajolt. – A doktor úr némi fémes zajra panaszkodott.
– Semmi... semmi komoly – felelte a hölgy halkan, fátyla mögött feszülten kapkodva a levegőt. – Csupán a nagybátyám régi, nehéz óraművét próbáltam biztonságba helyezni. A kanyarokban megcsúszott a táskám.
Dr. Kroll szigorúan igazította meg pápaszemét a folyosón.
– Egy óramű, mondja? A hangja alapján inkább egy kisebb üllőre gyanakodtam volna. Vagy egy készlet öntöttvas nehezékre.
– A pontosság, Doktor úr, köztudottan nehéz mesterség – szúrta közbe Vaneau halkan, csendes mosollyal. – Különösen, ha az ember óraműve nem ketyeg, hanem fémesen csikordul, valahányszor a reteszt elfordítják.
A fátyolos hölgy mozdulatlanná dermedt, kezeit feszülten kulcsolta össze.
– Ön túlságosan sokat képzel bele egy egyszerű poggyászba, uram.
– Csupán a fizika törvényeire hagyatkozom – felelte a fődetektív, miközben egyetlen lépéssel közelebb húzódott a nyitott ajtóhoz. – A szőnyeg szálai ugyanis nem hazudnak. És a fülke padlóján most épp egy nehéz fémkeret sarkos nyoma rajzolódik ki.
Laurent kíváncsian pillantott be a résen, mire a hölgy határozott mozdulattal behúzta maga mögött az ajtót.
– Kérem, ne zaklassanak. Pihenni szeretnék.
– Természetesen – bólintott Vaneau udvariasan. – A pihenés a legfontosabb, mielőtt az embernek el kellene számolnia a szállítmányával.