191/4. A gépzsíros retesz — Árnyak a VIP-kocsi folyosóján

A fülkeajtó kattanva záródott a feszült csend mögött. Dr. Kroll felháborodva fonta össze a karját a folyosón, és pápaszemén át szinte kilyukasztotta a lakkozott fapanelek sötét felületét.
– Felháborító pimaszság! – sziszegte a doktor fojtott hangon. – Egy óramű? Melyik óramű nyom legalább ötven kilót, és igényel gépzsíros selyemkesztyűt a puszta felhúzáshoz?
– Némelyik svájci szerkezet rendkívül igényes, Doktor úr – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben lassan lehajolt, s hüvelykujja hegyével gombostűnyi precizitással emelt fel a szőnyeg szálai közül egy apró, csillogó szilánkot. – Különösen az, amelyik rézfogaskerekek helyett edzett acéltárcsákat rejt.
Laurent, a kalauz riadtan pislogott a detektív ujjai közé zárt fémforgácsra.
– Monsieur Vaneau... csak nem azt állítja, hogy a hölgy táskájában veszedelmes szerkezet lapul?
– Csupán azt, hogy a hölgy poggyásza túlságosan nehéz ahhoz képest, amilyen könnyed léptekkel szándékozott felpattanni a lépcsőn – felelte Vaneau, s finom zsebkendőjébe göngyölte a leletet. – És azt, hogy az a fémes csikorgás nem az ajtó reteszétől származott. Inkább egy kézi présgép csavarorsójára emlékeztetett.
– Présgép egy hálófülkében? – hüledezett Dr. Kroll. – Ez egy luxusvonat, nem pedig egy braunschweigi öntöde!
– A szorgalom mindenütt jelen van – mosolyodott el a fődetektív higgadtan. – A kérdés már csak az, mit formáztak újjá azokban a percekben, amíg mi a szőnyegen társalogtunk.
– Mit tegyünk most, uram? Értesítsem a főkalauzt? – kérdezte Laurent feszülten.
– A türelem sokkal kevesebb feltűnést kelt – felelte Vaneau. – Megvárjuk, míg a szerelvény közeledik Avenay állomásához. A kapkodás csak a hibák szaporítására jó, nekünk pedig most pontos leltárra van szükségünk.