190/4. A megkerült tulajdonos — Feszültség a VIP-kocsi folyosóján

A fülke ajtaján belül lapuló zaklatott utas óvatosan kikandikált a résen, s riadtan méregette Vaneaut és a kalauzt.
– Nem tulajdonítottam el semmit! – sziszegte idegesen, s a ketyegő viaszosvászon csomagot még szorosabban a mellkasához préselte. – Csupán megtaláltam a szalonkocsi egyik sarokfoteljében! A ketyegés elviselhetetlenül feszültté tett, így gondoltam, elhozom a nyílt térből, mielőtt az egész vonat pánikba esne.
– És a tömény szegfűszegillatot is pusztán puszta felebaráti jószándékból permetezte a csomagra? – kérdezte Émile Vaneau halvány, megértő mosollyal, miközben zsebre vágta a szőnyegen talált apró rézcsavart.
– Az a kabátomból árad! – válaszolta az utas elvörösödve. – Rendszeresen rágcsálom fogfájás ellen! Ugye nem bűncselekmény a fogfájás egy nemzetközi expresszen?
Laurent kalauz megkönnyebbülten, ám még mindig gyanakvón nézett a fődetektívre.
– De Monsieur Vaneau… ha ez a szerkezet nem az úré, miért ketyeg ennyire vészjóslóan?
– Egy finom óraműves zenedoboz, kedves Laurent, természeténél fogva ketyeg, mielőtt felcsendülne a dallam – magyarázta Vaneau higgadtan. – Különösen, ha a felhúzórugója megakad egy hiányzó csavar miatt. S a tulajdonosa, mint látom, már vissza is tért a keresésére.
A folyosó sötétebb sarka felől halk léptek zaja hallatszott: a sötétkék kabátos utas sietős léptekkel közeledett a 4-es fülke felé.