190/5. A szegfűszeges másolat — Léptek a VIP-kocsiban

A sötétkék kabátos utas zihálva torpant meg a VIP-kocsi félhomályos folyosóján, tekintete a 4-es fülke ajtajában álló férfira és a dobozra tapadt.
– Szent Ég! A csomagom! – kiáltott fel felindultan. – Már az egész szerelvényt átkutattam érte! Ez egy pótolhatatlan mecheleni zenedoboz, a családunk öröksége!
A 4-es fülke zaklatott lakója lassan kiengedte szorításából a viaszosvászon göngyöleget, és zavartan Laurent kalauz felé nyújtotta.
– Én csupán a köznyugalmat védtem – szabadkozott halkabban. – A ketyegés felettébb nyugtalanító volt a szalonkocsi csendjében.
– Különös – jegyezte meg Émile Vaneau, s tenyérrel felfelé kinyújtotta a kezét, amelyben az apró rézcsavar pihent. – Egy mecheleni antik óramű ritkán igényel szegfűszegolajos kenést. Vagy tévednék, Monsieur?
A sötétkék kabátos utas zavartan pislogott.
– Szegfűszeg? De hiszen a dobozban csak sárgaréz fogaskerekek vannak!
– És egy igen meglepő felhúzórugó – tette hozzá Vaneau halk, száraz mosollyal. – Ami nem a dallamot játssza, hanem a pecsétviasz alatti titkos rekeszt reteszeli.
Laurent kalauz homloka hirtelen ráncba szaladt.
– Monsieur Vaneau… Ön szerint ez a doboz nem az, aminek látszik?
Émile Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a finoman ketyegő mutatókat.
– Pontosan hét perc múlva Lignières állomásra érkezünk – mondta nyugodtan. – S ott végre kiderül, melyikük felejtette a szalonkocsiban a valódi zenedobozt, és ki cserélte ki erre a felettébb illatos másolatra.