190/2. A guruló rézcsavar — Éjszakai puhatolózás Saint-Aubin előtt

Laurent kalauz mély lélegzetet vett, majd gondosan elsimította az egyenruháját.
– Uram, megpróbáljam kijózanítani az urat egy csésze erélyes teával, vagy inkább értesítsük a mozdonyvezetőt?
– A tea kedves gesztus lenne, Laurent – jegyezte meg csendesen Vaneau, miközben a 4-es fülke csukott ajtajára pillantott. – Bár tartok tőle, hogy a szomszédunk nem koffeinhiányban szenved, hanem heveny lámpalázban.
Abban a pillanatban a fülke ajtaja mögül halk, csikorgó fémhang hallatszott, amit egy meglepően ütemes kraty-kraty követett. A sötét köpenyes utas óvatosan kinyitotta a tolóajtót, de csak a fejét dugta ki a folyosóra.
– Uraim – suttogta gyanakvóan –, önök még mindig itt állnak? Nem lenne sokkal kényelmesebb a saját fülkéjükben tartózkodni?
– A folyosó levegője rendkívül jótékony hatással van a gondolkodásra – válaszolta Vaneau nyájas mosollyal. – Különösen, amikor a szőnyegen egy apró sárgaréz csavar gurul végig.
A sötét köpenyes utas szeme elkerekedett, és önkéntelenül a fülke padlójára pillantott.
– Az nem az enyém! – jelentette ki hevesen. – A műszerem teljesen hiánytalan.
– Magától értetődik – bólintott a detektív. – Egy hiánytalan műszerből legfeljebb a szerénység hiányozhat. De mondja csak, a viaszosvászon borítás alatt található órainga szokott fűszeres szegfűszegillatot árasztani?
Az utas elfehéredett, s kapkodva visszahúzódott, ám a fülkeajtót ezúttal elmulasztotta teljesen bereteszelni.