190/1. A viaszosvászon doboz — Éjszakai utazás Saint-Aubin felé

Az Intercontinental Express kerekei ritmikusan zakatoltak Chantebourg elhagyása után. Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette a zsebkendőjével, miközben a folyosón álló új utashoz lépett.
– Segíthetek a csomaggal, uram? – kérdezte a kalauz, és a viaszosvászonba tekert, szögletes doboz felé nyúlt.
– Hozzá ne nyúljon! – csattant fel a szürke köpenyes férfi, majd azonnal megszeppent. Óvatosan a mellkasához szorította a csomagot. – Elnézést… ez rendkívül törékeny. Egy ritka műszer.
Monsieur Vaneau kényelmesen nekidőlt a faborítású falnak, s elgondolkodva nézte a viaszos borítást.
– A műszerek valóban kényes jószágok, uram – jegyezte meg nyájasan Vaneau. – Különösen, ha a viaszosvászon alól finom sárgaréz-illat szivárog, s a doboz belseje halk ütemben ketyeg.
Az új utas arca hirtelen sápadttá vált.
– Ez nem ketyeg! – hebegte a férfi, bár a csomagból tompa, fémes kattogás hallatszott. – Csak egy inga. Egy teljesen ártalmatlan órainga!
– Természetesen – bólintott Vaneau. – Saint-Aubin állomásáig mindenesetre még van időnk eldönteni, hogy az ingák merre szoktak kilengeni.
– Én nem cselekszem törvénytelenül! – csattant fel az utas, de a hangjában kétségbeesett reménykedés bujkált. – Én csak megvédeni próbálom…
A férfi hirtelen berohant a fülkéjébe, s magára rántotta az ajtót. Laurent elképedve fordult a detektívhez:
– Uram, csak nem egy újabb veszedelem?
– Egyelőre csak egy nagyon ideges úr és egy rendkívül pontatlannak tűnő óraszerkezet – felelte csendesen Vaneau.