189/1. A túlnehezített bőrönd — Késő esti zördülések Fleurmont felé

– A fémcsatok, úgy tűnik, elszántan ellenállnak a józan észnek – jegyezte meg halkan Monsieur Vaneau, miközben visszalépett a VIP-kocsi folyosójának hűvösébe.
Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette, de gyanakvó pillantást vetett az új utasra. A sárga kalapos hölgy dühödten rángatta bőröndje túlméretezett szírait, miközben a szerelvény ütemesen zötykölődött Fleurmont irányába.
– Elnézést – szólalt meg a hölgy csípőre tett kézzel –, de ez a táska magától akad fenn! És meg mernék esküdni rá, hogy a csatja sem így állt, amikor átszálltam Miremont peronján!
– A csomagok néha meglepően önálló életet élnek, ha túlságosan sok rejtett zárat szerelnek rájuk – felelte Vaneau szelíd mosollyal. – Bár a hangja alapján a tartalom inkább tűnik egy elszabadult óraszerkezetnek, mint finom hölgyi kelméknek.
A hölgy felhorkant, s felháborodottan megrázta a fejét.
– Ön gúnyolódik velem, uram? A bőröndömben rendkívül fontos iratok vannak! Vagyis… voltak. Mert most pontosan úgy rezeg, mint egy felhúzott ébresztőóra!
Laurent kalauz sápadtan hátrált egy lépést a szőnyegen.
– Csak azt ne mondja, hölgyem, hogy megint egy ketyegő doboz került a kocsiba!
– Ketyegésről szó sincs – lépett közelebb Vaneau, és finoman megkocogtatta a bőrönd rézveretes sarkát. – Ez sokkal inkább egy akadozó rugó fémzaja. A kérdés csupán az, vajon ki helyezte el a táskájában, mielőtt felszállt.
S mielőtt a hölgy tiltakozhatott volna, a bőrönd fémcsatja halk csattanással magától kipattant, s a fedél résén apró, porszínű fémreszelék hullott a folyosó méregdrága szőnyegére.