188/9. A 4-es fülke széfje — Kattogó zárak a sötétben

A sötét köpenyes utas reszkető ujjakkal vette át a kulcsot, miközben gyanakvó pillantást vetett a szűk folyosón várakozókra.
– Ez merő zaklatás – morogta fojtott hangon, de azért kelletlenül hátrált a 4-es fülke nyitott ajtaja felé.
– A zaklatás néha a kíváncsiság elkerülhetetlen mellékterméke – jegyezte meg Vaneau szelíd eleganciával, s intett Laurent kalauznak, hogy lépjen be velük a kabinba.
A fülke finoman megmunkált mahagóni burkolata első pillantásra teljesen sértetlennek látszott. Vaneau azonban a falpanel alsó sarkához lépett, s mutatóujjával az egyik apró, szinte észrevehetetlen rézszegre bökött.
– Ha meglöki ezt a kis illesztést, a rézkulcs éppen beillik az alatta felpattanó nyílásba.
A sötét köpenyes utas tehetetlenül megnyomta a rejtett rugót. A faburkolat egy halk reccsenéssel elmozdult, felfedve a falba süllyesztett acélkazettát. A kis rézkulcs simán fordult meg a zárban, s a nehéz ajtó felpattant. Odabent, a kámfor átható illatában ott lapult az elbereni árverési jegyzék eredeti, pecsétes példánya.
– Úgy tűnik, a tények ismét kényelmetlenül pontosnak bizonyultak – jegyezte meg a fekete kalapos úr a küszöbről.
Monsieur Vaneau ekkor lassan benyúlt a mellényzsebébe, és kiemelte régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással felpattintotta a fedelét, egy pillanatig nézte a mutatók járását, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan hat perc múlva Miremont állomásra érkezünk.