188/8. A rézkulcs próbája — Árnyak a folyosó sötétjében

Vaneau két ujjával kiemelte a vékony, megviselt rézkulcsot a doboz rejtett rekeszéből. A kulcstoll szélén apró, alig látható rovátkák sorakoztak, mintha nem is rendes zárba, hanem egy kifejezetten egyedi finomszerkezethez csiszolták volna.
– Ha nem tévedek – jegyezte meg a detektív, miközben a folyosó halvány gázlámpájának fénye felé tartotta a tárgyat –, ez a kulcs nem a fülkeajtókat nyitja. A VIP-kocsik ajtózárai jóval vaskosabbak.
– Hál’ Istennek! – sóhajtott fel Laurent kalauz, miközben óvatosan átvette az ezüsttálcát a jobb kezébe, a balját megkönnyebbülten megmozgatva. – Már épp attól tartottam, hogy az én fülkémet kell átkutatnunk, Monsieur Vaneau.
– Ne siesse el a megkönnyebbülést, Laurent – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal. – Ez a kulcs a kocsiban lévő beépített széfek egyikéhez való. Például ahhoz, amelyik a 4-es fülke falában rejtőzik, s amiről a kedves sötét köpenyes úr eddig olyan mélyen hallgatott.
A sötét köpenyes utas hátralépett, s a keskeny folyosó lambériájának ütközött.
– Ez felháborító! Nincs semmiféle rejtett széf a fülkémben!
– Ó, természetesen nincs – bólintott Vaneau –, amennyiben a faburkolatot eredetinek tekintjük. Ám ha az elbereni katalógus bejegyzései pontosak, T. W. úr éppen oda rejtette a valódi árverési jegyzéket.
A fekete kalapos úr halkan elnevette magát:
– Úgy tűnik, uram, a kámfor szagán kívül most már a kellemetlen igazság szaga is terjed a folyosón.
Laurent kalauz a gyanúsítottra pillantott, majd Vaneau-hoz fordult:
– Rendben van, Monsieur Vaneau, de ha a kulcs valóban oda tartozik, ki merje kipróbálni?
– A próbát maga a tulajdonos fogja megejteni, ha van benne némi jóérzés – felelte Vaneau higgadtan, és a sötét köpenyes utas felé nyújtotta a kis rézkulcsot.