188/7. Az elbereni katalógus — Kámforos árnyak a VIP-kocsiban

A fekete kalapos úr megállt a sötét köpenyes utas mögött, s halkan kuncogott, ami felettébb szokatlan hanghatásnak számított egy éjféli hálókocsiban.
– Bocsásson meg, Monsieur Vaneau – szólalt meg mély, reszelős hangon –, de ha jól értem, ez a derék férfi nem hamisított, hanem elcsente a valódi lajstromot, mielőtt a hamisítványt árverésre bocsátották volna Lignières-ben.
– Kiváló észrevétel – bólintott Vaneau, és ujjbegyével elsimította a pergamen sarkát. – Bár a kámforos tinta kissé elmaszatolódott, a lapszélen tisztán olvasható a vevő jelzése. És láss csodát, a monogram nem 'M. L.', hanem fejjel lefelé olvasva 'T. W.'
A sötét köpenyes utas szeme tágra nyílt a döbbenettől.
– Fejjel lefelé? Ön... Ön gúnyolódik velem!
– A tényeknek nincs gúnyos szándékuk, uram, csupán sajátos elrendezést kedvelnek – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Laurent, kérem, még ne tegye le a tálcát. A doboz alján egy második rugós szerkezet is lapul.
Laurent, a kalauz kétségbeesett pillantást vetett az ezüsttálcára:
– Monsieur Vaneau, a bal karom már teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal.
– Akkor a tudomány kedvéért kénytelen lesz átváltani a jobbra – jegyezte meg a detektív. – Ugyanis ez a rugó nem robbanószert, hanem egy apró rézkulcsot szabadított fel. Vajon melyik fülkéhez tartozik?