188/6. A gravírozott monogram — Rejtélyes firkák a kámfor mögött

– A véletlenek meglepő módon mindig felhalmozódnak, amint a kámforos pára elül – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és csipeszével finoman megkocogtatta a csipkedoboz gravírozott rekeszfedelét.
A sötét köpenyes utas zaklatottan húzta össze magán a kabátját.
– Az a monogram pusztán bevésett tévedés! Az 'M. L.' kezdőbetűk számtalan tiszteletreméltó úriemberre illenek ezen a vonaton.
– Kétségtelen – bólintott Vaneau szelíden. – Különösen azokra, akik éjfélkor kámforos tintát eresztő dobozokkal sétálgatnak a VIP-kocsi folyosóján.
Laurent, a kalauz, aki még mindig úgy tartotta a tálcát, mintha szentséget szállítana, halkan megszólalt:
– Uram... ha a doboz biztosan nem robban, letehetném végre? A bal karomban már teljesen megszűnt a vérkeringés.
– Csak nyugodtan, kedves Laurent – felelte a detektív, és a rejtett rekeszből kiemelt egy apró, összehajtott pergament. – Látja, nem pokoli gépezet ez, csupán egy jól álcázott adattároló. Úgy tűnik, egy hiányos árverési jegyzék lapul benne.
A sötét köpenyes utas elfehéredett, s egy lépést tett hátra.
– Ne merje felolvasni! Az magántitok!
– A magántitok fogalma rendkívül rugalmas, amikor kámforillattal árasztja el a hálókocsit – mosolygott Vaneau. – Lássuk csak: 'Az elbereni gyűjtemény hiányzó tételei.' Uram, Ön úgy tűnik, nem bombát szállított, hanem egy hamisított katalógust.
– Ön félreérti a helyzetet! – csattant fel az utas, ám a fekete kalapos úr a folyosó végén ekkor lassan közelebb lépett.