188/5. A kiszáradt kámfor — Meglepő lelet a VIP-kocsiban

A résnyire nyílt fedél alól átható kámforos pára csapott ki, de a várt tintaszökőkút elmaradt. Vaneau csiszolt csipeszével finom mozdulattal teljesen felhajtotta a csipkedoboz tetejét. A jelenlévők feszült hallgatásába csak a kerekek ütemes robogása vegyült.
– Egy pár finom selyemkesztyű, egy kimart réz fogaskerék és egy eltört üvegfiola – sorolta Vaneau higgadtan, miközben a tárgyakat egymás után a Laurent által tartott tálcára emelte. – A sűrű, fekete folyadék nem a szerkezetből, hanem ebből a levendulával és kámforral elegyített festékes fiolából származik.
– De miért ketyegett, uram? – kérdezte Laurent, miközben a tálcát továbbra is úgy egyensúlyozta, mintha egy élesített bombát tartana.
– Mert a doboz dupla aljába egy óraműves rejtjelzárat építettek – válaszolta a fődetektív szárazon. – Nem pokoli gép, kedves Laurent, csupán egy túlbonyolított tároló. Valaki rendkívül lázas igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy a belső rekeszhez bárki hozzáférjen.
A sötét köpenyes utas feszülten előlépett, és félreérthetetlen mozdulattal nyúlt a tálca felé.
– Ez magántulajdon! Önnek semmi joga belenézni!
– A magántulajdon határai ott végződnek, ahol a kámforillat elárasztja az egész VIP-kocsit – jegyezte meg Vaneau szelíden, majd a csipesz hegyével félretolta a kesztyűt. – Különösen akkor, ha a rejtett rekesz fedelére egy monogram van gravírozva. Uram, a rézlapra vésett betűk mintha pontosan megegyeznének az Ön kofferén lévő jelzéssel.