188/4. A rézretesz kattanása — Éjszakai gyanú a folyosón

– Ha megengedi, madame, megmentjük az ereklyéjét a saját túlbuzgóságától – fordult a hölgy felé Vaneau, majd óvatosan átvette a csipkedoboz szélét, és a Laurent által tartott tálca közepére igazította. – A kámforillat meglehetősen átható, de a szerkezet üteme most hirtelen megváltozott. Hallja?
A sötét köpenyes utas hátrált egy lépést, szorosan a folyosó falához lapulva.
– Ez képtelenség! Csak egy egyszerű zenedoboz, semmi több!
– A egyszerű zenedobozok ritkán véreznek éjfélkor kámforos tintát, és még ritkábban rendelkeznek kettős rugós zárszerkezettel – válaszolta a detektív csendesen, miközben zsebéből előhúzott egy apró, csiszolt acélcsipeszt. – Laurent, tartsa stabilan azt a tálcát. Ha megremeg a keze, mindannyian úgy fogunk kinézni, mint egy felborult tintatartó áldozatai.
– A kezem sziklaszilárd, uram, csak a szerelvény rázkódik! – sziszegte reszketve a kalauz.
A fekete kalapos úr sápadtan kukkantott ki a fülkeajtó mögül.
– Uram... ön valóban fel akarja nyitni? Mi van, ha veszélyes?
– A veszély meglehetősen udvariatlan dolog lenne egy VIP hálókocsiban – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Különösen Lignières elhagyása után.
A csipesz hegye halk kattanással pikkelyként mozdította meg a sérült viaszpecsét alatti rézreteszt. A ketyegés hirtelen elakadt, s a fedél résnyire kipattant.