188/3. A szétfolyó titok — Éjféli gyanú a folyosón

– Madame, tartok tőle, hogy az Ön táskája épp most írja újra a vasúti szabályzatot, méghozzá kitörölhetetlen, fekete betűkkel – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegáns mozdulattal kikerülte az újabb lecsöppenő tintacseppet.
A sötét köpenyes hölgy igyekezett a zsebkendőjével elfedni a doboz sarkát, de ezzel csak azt érte el, hogy az ujjai úgy festettek, mintha egy szénbányából szabadult volna.
– Ez felháborító zaklatás! – sziszegte feszülten. – Csak egy egyszerű, családi ereklye!
Laurent, a kalauz eközben remegve megérkezett a fűszeresek ezüsttálcájával, és reszkető kézzel tolta a csöpögő doboz alá. A fémből és kámforból keveredő, nehéz szag szinte fojtogatóvá vált a folyosó szűk félhomályában.
– Ha ez ereklye, akkor az ősei meglehetősen rideg üzeneteket hagytak hátra – mondta Vaneau, és zsebkendője sarkával finoman megérintette a doboz oldalán lévő, megkapart viaszpecsétet. – Látja, Laurent? Ezt nem a meleg olvasztotta meg. Ezt valaki sietősen megkarcolta.
A fekete kalapos úr, aki eddig a fülkeajtónak dőlve figyelte az eseményeket, hirtelen elfehéredett.
– Karcolta? – suttogta rémülten, szorosabban magára húzva a kabátját. – Úristen... Csak nem azt akarja mondani, hogy valami... valami élőlény van odabent?
– Egyelőre csak a gyanú él, kedves uram – felelte a detektív szárazon. – De az rendkívül élénk társasági életet él ezen a vonaton.