186/9. A fémzár és a kaparászó rejtély — Megérkezés Savigny peronjára

Émile Vaneau elővette a zsebéből patinás ezüst zsebóráját. Egy halk pattanással kinyitotta a fedelét, végigmérte a mutatók állását, majd nyugodtan zsebre vágta.
– Pontosan három perc múlva Savigny állomásra érkezünk – mondta teljesen kiegyensúlyozott hangon.
– Ó, nagyszerű! – sóhajtott fel Laurent kalauz megkönnyebbülten, törölgetve az izzadt homlokát. – Akkor végre véget ér ez a kísérteties kaparászás?
– Kísértetnek meglehetősen fizikai természetű lett volna ez a jelenség – vetette ellen Vaneau finom mosollyal. – Az új utasunk csupán azt szerette volna elhitetni velünk, hogy a rézdobozban egy veszélyes, élő állat kaparászik, így senki sem merné tüzetesebben megvizsgálni. A csapda azonban nem a doboz belsejében, hanem a zárrendszer meggyengült rugójában rejlett. Amikor a folyosón elhagyta azt a csiszolt alkatrészt, nyilvánvalóvá vált: a doboz duplafeneke hamisított drágaköveket rejt, amelyeket a vonatszerelvény rázkódása hozott mozgásba.
– Ez… ez képtelenség! – kiáltott fel a zaklatott új utas, ám a nehéz ládikót már nem tudta elrejteni.
– A tények néha meglepő humorérzékkel rendelkeznek – jegyezte meg Vaneau. – És Ön, uram, ahelyett, hogy…
Ebben a pillanatban a vonat fékei éles, csikorgó hanggal léptek működésbe. A folyosó ablakai megremegtek, s az Intercontinental Express lassan begördült Savigny kivilágított peronja mellé.
Az ajtó kicsapódott, s két határozott fellépésű helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük röviden körbenézett, majd a megdermedt utasra mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a valcourt-i ékszerhamisítási ügyben!
– …ahelyett, hogy a következő megállónál próbált volna kereket oldani – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrök épp az ő végszavára érkeztek volna.
Miután a gyanúsítottat elvezették, a szerelvény ismét útra kelt. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a peronról egy új utas lépett a folyosóra: egy elegáns úr, aki egy feltűnően nehéz, duplán lelakatolt hegedűtokot szorított a mellkasához, s gyanakvóan tekintett körbe. Monsieur Vaneau csendben figyelte a jelenetet, miközben az ablakok mögött újra elnyelte a tájat az éjszaka.