186/8. A résnyire nyílt ajtó — Közeledés Savigny felé

A fekete kalapos úr halkan kattanó ajtóval húzódott vissza a biztonságot nyújtó félhomályba, Laurent kalauz pedig óvatosan megkocogtatta a lezárt fülke ajtaját.
– Uram! A kalauz vagyok. Nem történt baj odabent?
A válasz nem késlekedett, bár nem szavak, hanem egy fémes csikorgás formájában érkezett. A zár nyelve nehézkesen visszahúzódott, s a csúsztatható ajtó centinként fordult beljebb. A zaklatott új utas állt a küszöbön, kalapja félrecsúszva, kezében egy láthatóan átrendezett, mégis gyanúsan hallgatag rézdobozzal.
– Csak… egy kis szerelési baleset – motyogta az utas, miközben próbálta a teste mögé rejteni a szerkezetet, ám a doboz súlya miatt a mozdulat inkább egy ügyetlen keringőlépésre hasonlított. – A zárrendszer túlságosan érzékeny a hőtágulásra.
Monsieur Vaneau előrelépett, tekintetével végigmérve a doboz kiálló, eldeformálódott rézpántjait.
– Valóban? Azt hittem, a hőtágulás ritkán jár ilyen éles, rugós hanghatással – jegyezte meg finom mosollyal. – Bár elismerem, a Savigny felé vezető vonal éjszakai klímája néha csodákra képes.
– Nem áll szándékomban zavarni a többi utast – felelte zaklatottan a férfi, s a folyosó vége felé pillantott. – A legközelebbi megállónál leszállok.
– Attól tartok, a döntés már nem teljesen az Ön kezében van – mondta Vaneau csendesen, ahogy a vonat fékei távolról panaszosan felnyikordultak.