186/4. A hamis kaparászás ára — Robogás Vermenton felé

Az alagút sötétje dübörögve ölelte körbe a VIP-kocsit.
– Gondolom, úgy vélte, a kaparászó zaj elegendő elterelés lesz ahhoz, hogy a pótkulcs hiányát egy ketrecbe zárt állat számlájára írják – jegyezte meg Monsieur Vaneau.
– De hisz mindannyian azt hittük, egy rágcsáló lapul odabent! – hüledezett Laurent kalauz.
– A félrevezetés valóban ötletes volt – bólintott Vaneau. – Mindenki élőlényt keresett, holott a trükk csupán egy rugó és a szerelvény rezgése által kiváltott ütközés volt.
A sápadt utas torkát köszörülve hátrált, ám Vaneau elővette ezüst zsebóráját, és pattanó hanggal kinyitotta.
– Pontosan öt perc múlva Vermenton állomásra érkezünk.
– És ott mit fog mondani? – kérdezte riadtan a fekete kalapos úr.
– Csak annyit, hogy a széfet nem kívülállók, hanem… – kezdte Vaneau, de éles csikorgás vágta el a szavait.
A vonat akkorát fékezett, hogy a lámpák megremegtek. A szerelvény lassan begördült Vermenton kivilágított peronjára. Az ajtó kinyílt, s a helyi nyomozók léptek be.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a pótkulcs eltulajdonítása ügyében! – lépett elő a csendőrtiszt.
– …egy túlságosan is találékony utas próbálta kifosztani – fejezte be Vaneau.
A gyanúsítottat elvezették. A vonatra egy új utas szállt fel, aki feltűnően nehéz, ám kicsiny dobozt szorongatott. Vaneau csendben figyelte, amíg a kerekek újra felgyorsultak.