186/3. A csapdába ejtett pótkulcs — Száguldás az éjszakai rengetegben

– Ez puszta rágalom! A sárgarézpor csupán a kalitka karbantartásából származik! – tiltakozott dadogva a sápadt utas, miközben hátrált egy lépést a keskeny folyosón.
– Valóban? – kérdezte Monsieur Vaneau, miközben csendesen közelebb lépett. – És a kalauzfülke szekrényének egyedi, háromhornyos zárprofilja is csupán a véletlen műveként nyomódott a bal tenyerébe?
Laurent kalauz szeme kikerekedett, és határozottan a férfi felé nyújtotta a kezét.
– Azonnal adja vissza a széf pótkulcsát, uram!
– Nincs nálam semmiféle kulcs! – sziszegte az utas, de a hangja elcsuklott, miközben a kalitka fémrácsa alatt újra elindult a ritmikus, fémes kaparászás.
– Természetesen a zsebében nincs – bólintott Vaneau halk, kimért hangon. – Csupán abban a rugós etetőtálkában, amit a kalitka aljára szerelt. A mechanizmus nem egy láthatatlan madár, hanem a hiányzó pótkulcs, amelyet a szerkezet másodpercenként a sárgaréz falhoz ütöget.
Laurent határozott mozdulattal benyúlt a kalitka alá, kiakasztotta a kis reteszt, és a tenyerébe hullott a csillogó acélkulcs.
– Zseniális elképzelés – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Bár a zenei értékét tekintve kevéssé tudom értékelni.
A szerelvény ekkor éles sípszóval csapódott be az Orival felé vezető sötét alagútba.