185/5. A lakkozott henger zára — Félreértett nyomok a VIP-kocsiban

A fekete kalapos úr elfehéredett ajakkal nyúlt a belső zsebébe, és egy apró, finom fogazatú acélreszelőt húzott elő.
– Nem a zárat akartam feltörni! – bizonygatta védekezően, miközben a reszelőt Vaneau felé nyújtotta. – Egy ismeretlen úr fizetett meg a Montclar-i peronon, hogy reszeljem le a kulcs szélét! Azt állította, a fahenger tulajdonosa vesztette el az eredetit.
– A jótevők ritkán kérnek titkos éjszakai munkát egy robogó vonaton – jegyezte meg Vaneau szelíd komolysággal, majd átvette az apró szerszámot. – Különösen nem olyan reszelővel, amelyen jázminolajos viasznyom maradt.
A zaklatott utas hirtelen felhorkant.
– Jázminolaj? Hiszen a poggyászkocsiban láttunk valami hasonló viaszfoltot a ládákon!
– Pontosan – bólintott a detektív, miközben tekintete a lakkozott fahenger rejtélyes zárszerkezetére tévedt. – Ami azt jelenti, hogy a mi kalapos barátunk csupán ügyetlen báb a sakktáblán. A sárgaréz kulcs ugyanis sosem passzolt ebbe a hengerbe. Az átreszelés csupán szándékos terelés volt.
– De hát miért? – tudakolta a fekete kalapos úr döbbenten.
– Hogy Önre terelje a figyelmet, míg az igazi elkövető időközben végrehajtja a saját tervét – felelte Vaneau száraz eleganciával. – A félrevezetés művészete mindig a kapkodók csapdája.