185/4. A rézpor nyoma — Csendes gyanú a 4-es fülkében

– Csak három ember tudott az utazásomról – suttogta a zaklatott utas, miközben kendőjével megtörölte az izzadó homlokát. – És egyikük sem szállhatott fel erre a vonatra.
– A „soha” és a „senki” meglehetősen megbízhatatlan útitársak – jegyezte meg Vaneau csendesen, s nem fordította el teljesen a sárgaréz kulcsot. Ehelyett finoman visszahúzta azt a zárból. – És ami még érdekesebb: aki ezt a kulcsot átalakította, túlságosan sietett. A fémreszelék apró, sárgás porszemei még ott tapadnak valakinek a ruháján.
A fekete kalapos úr önkéntelenül elhúzta a kezét a fülkeajtó kilincsétől, s feszülten megköszörülte a torkát.
– Ön talán engem gyanúsít, Monsieur Vaneau?
– Egyelőre csak azt állapítom meg, hogy a finom sárgarézpor különösen szép kontrasztot alkot a fekete posztókabáttal – felelte a detektív, miközben szeme a férfi ingujjának szélére tévedt.
– Ez felháborító! – horkant fel a kalapos úr. – A kabátomat még a felszállás előtt tisztíttattam!
– A tisztítóintézetek valóban csodákra képesek, de a rézreszeléket ritkán adják ajándékba a vasaláshoz – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Úgy tűnik, a zsebében lapuló apró finomreszelő nem csupán órásmesteri kellék, hanem egy igen kellemetlen bizonyíték is.