185/3. A csiszolt tollú kulcs — Csendes gyanú a 4-es fülkében

A fülke faborítású falai között a szerelvény kattogása tompa robajként visszhangzott. Monsieur Vaneau átvette a keskeny, látszólag tökéletesen illeszkedő sárgaréz kulcsot a zaklatott utastól, majd a mennyezeti lámpa sárgás fénye felé tartotta.
– Mesteri munka – jegyezte meg a detektív, miközben hüvelykujjával végigsimította a kulcs szélét. – Bár a csiszolás apróbarázdás mintázata elárulja, hogy ezt nem az eredeti zárkészítő formálta. Ezt alig egy órája alakították át egy finom fémreszelővel.
– Reszelővel? A vonaton? – nyelt egyet a fekete kalapos úr, s idegesen az ajtó felé pillantott. – Akkor a hamisító még mindig ebben a kocsiban tartózkodik!
– A vonatok sajátossága, uram, hogy a száguldó szerelvényről meglehetősen körülményes észrevétlenül távozni – felelte Vaneau száraz eleganciával. – A tolvaj pontosan tudta, mit keres.
A zaklatott utas görcsösen szorongatta a lakkozott fahengert, amely belsejéből hirtelen újabb, halk fémes pendülés hallatszott.
– Uram, a szerkezet nem vár! – sziszegte sápadtan. – Ha a rugó kiold, a végrendelet megsemmisül!
– Az óraművek ritkán cselekednek indulatból – csillapította Vaneau, s óvatosan a henger zárjához illesztette a csiszolt kulcsot. – A szürke köpönyeges férfi a peronon nem elvenni akarta a hengert, hanem ezt a csapdát a zsebébe csúsztatni. A kérdés már csak az: honnan tudta, hogy maga Montclarnál száll fel?