185/2. A kicserélt kulcs — Nyomok a VIP-kocsi folyosóján

Vaneau finom mozdulattal lehajolt, és két ujjával felvette a szőnyegre hullott, fénylő sárgaréz alkatrészt. Megforgatta a folyosó félhomályában, majd óvatosan a megrémült idegen felé nyújtotta.
– Azt hiszem, uram, a mechanika most adott egy meglehetősen határozott, ámbár szokatlanul csendes jelzést – jegyezte meg a detektív.
– Szent ég, ez a rögzítőpecek! – felelte szaggatottan a zaklatott utas, s miközben görcsösen szorította a lakkozott fahengert, a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Ha ez kiesett, a belső rugó perceken belül kiold, és a fémkalapácsok apró szilánkokra zúzzák a fivérem végrendeletét!
– A panaszos fémzörejek ritkán javítják meg önmagukat, ám a kapkodás még kevesebbszer segít rajtuk – válaszolta Vaneau higgadtan.
Ekkor a szomszédos fülke ajtajából egy fekete kalapos úr lépett elő, s reményteljes kíváncsisággal hajtotta félre a fejét.
– Megbocsássanak a tolakodásért, de nem lehetséges, hogy a kulcs még Montclar állomáson cserélt gazdát? A peronon óriási volt a tolongás a poggyászkocsi körül.
– De igen! – eszmélt fel a zaklatott utas, szemeiben hirtelen felismeréssel. – Egy szürke köpönyeges férfi lökött meg a lépcsőnél! Azt hittem, csak figyelmetlen utas...
– A figyelmetlenség kiváló álcája a szándéknak – mondta Vaneau, s a nyitott fülkeajtó felé intett. – Lépjünk beljebb, uram. Mutassa azt a hamis kulcsot. A félreértések ritkán születnek ok nélkül.