184/7. A 4-es fülke zára — A félreértett kazetta

Monsieur Vaneau két megfontolt lépéssel a 4-es fülke ajtajához lépett, majd könnyedén lenyomta a sárgaréz kilincset. A zárszerkezet természetesen nem engedett, ám odabentről halk, fém a fémen szikrázó kaparászás hallatszott.
– Úgy tűnik, az ön cinkosa rendkívül alapos munkát végez – jegyezte meg a fődetektív, s fanyar mosollyal a szürke köpenyes utas felé fordult. – Bár az éjszakai zártörés nem tartozik a klasszikus vasúti etikett körébe.
– Állítsa meg! – hebegett a zaklatott, vörös hajú utas, önkéntelenül is hátrálva egy lépést. – Hátha fegyver van nála!
– Egy feszítővassal és műszerolajjal felszerelt úriember ritkán hord magánál forgópisztolyt, túl nehéz lenne tőle a zsebe – felelte Vaneau higgadtan.
Ekkor a detektív kényelmes mozdulattal benyúlt a mellényzsebébe, s előhúzta régi, ezüst zsebóráját. Egyetlen halk kattanással felpattintotta a fedelét, megtekintette a számlapot, majd nyugodtan visszacsúsztatta a helyére.
– Pontosan nyolc perc múlva Ostenval állomásra érkezünk – jelentette ki szinte társalgási hangon.
– És ezt miből gondolja, hogy érdekel most bárkit is? – hűlt el a szürke köpenyes utas, miközben a szája széle megremegett.
– Csupán azért említem – billentette oldalra a fejét Vaneau –, mert az ön odabent fáradozó kollégája épp egy olyan Biedermeier-kazettát próbál feltörni, amelyben csupán a tartalék mandzsettagombjaimat s egy felettébb unalmas vasúti menetrendet őrzök. A valódi értéket képviselő iratot ugyanis az imént vettem ki a kabátomból.
A 4-es fülke ajtaja ekkor résnyire kinyílt, s egy meglepett arc bukkant elő a sötétből.