184/5. A felgyorsult ketyegés — Árnyak a 4-es fülke előtt

A zaklatott, vörös hajú utas úgy nyúlt a fémdoboz után, mintha az egy fészkelő darázsraj lenne.
– Ritmust váltott? – dadogta, és visszalépett egy fél lépést. – Ezt mégis hogyan értse az ember? Robban? Vagy elromlott?
– A kettő közötti különbség leginkább gyakorlati természetű – jegyezte meg Monsieur Vaneau csendesen, miközben tekintetét a szürke köpenyes férfi olajos kesztyűjére függesztette. – Ön azt állította, le akarta állítani a szerkezetet. Ehhez képest áthangolta a mechanikát.
A szürke köpenyes utas hevesen rázta a fejét, a sárgaréz kulcsot görcsösen szorongatva.
– Esküszöm, hozzá sem nyúltam a belső fogaskerekekhez! Csupán a zárólemezt akartam felpattintani a célszerszámmal!
– És a kulcs? – kérdezte Vaneau. – Miként került önhöz, ha a zár zárva maradt?
– A kulcs a küszöbön hevert – felelte a férfi halkan. – Valaki szándékosan ejtette el.
A vörös hajú utas felháborodottan csattant fel.
– Hazugság! A zsebemben volt!
– Nos – vágott közbe Vaneau olyan nyugalommal, amely elütött a feszültségtől –, a zsebe és a folyosó szőnyege közötti távolság alighanSmaller, mint gondoltuk. Ám a lényeg a doboz oldalán lévő apró nyílás. A műszerolaj nem a kesztyűjéről került a fémre, hanem fordítva.
A szürke köpenyes utas elfehéredett. A ketyegés ekkor szaporábbá vált, mint egy türelmetlen szívverés a száguldó expressz sötétjében.