184/4. A sárgaréz kulcs titka — Sietős mozdulatok a folyosón

A szürke köpenyes férfi keze megremegett a zsebében, majd lassan előhúzta a csillogó sárgaréz kulcsot. A fém megcsillant a folyosó pislákoló fali lámpájának sárgás fényében.
– Elismerem, a kulcs valóban nálam van – nyögte ki a férfi, miközben idegesen pillantott a szomszédos fülkék felé. – De félreérti a helyzetet, Monsieur Vaneau! Én nem ellopni akartam, hanem megakadályozni egy szörnyű tévedést!
– A tévedések megelőzésének meglehetősen sajátságos módja, ha valaki mások zsebében kutakodik – jegyezte meg a fődetektív finom, száraz mosollyal. – Különösen friss műszerolajtól tapadó kesztyűben.
Ekkor kinyílt a fülke ajtaja, és a zaklatott, vörös hajú utas lépett a folyosóra, szorosan a mellkasához ölelve a hallgatag fémdobozt.
– A kulcsom! – kiáltott fel fojtott hangon. – Maga az, tefajta tolvaj!
– Inkább egy túlbuzgó szakember, ha szabad megjegyeznem – mutatott rá Vaneau a szürke köpenyes férfi gallérján rejtőző apró óráslupéra. – A mi barátunk nem a doboz tartalmára vágyott, hanem a benne ketyegő mechanizmusra. Igazam van?
A szürke köpenyes utas zavartan köszörülte meg a torkát.
– A ketyegés üteme elviselhetetlen volt! – védekezett halkan. – Csak le akartam állítani a szerkezetet, mielőtt elérjük Saint-Mireux állomását!
– Nemes szándék – bólintott Vaneau –, ám attól tartok, a doboz titka ennél jóval visszatetszőbb. Különösen, mivel a ketyegés most nem leállt... hanem ritmust váltott.