183/3. A kettős fenék titka — Feszültség Auberoche előtt

Vaneau a kis lakkozott doboz felé intett a fejével, amely még mindig halkan remegett a kisasztalon a vonat ritmikus dübörgésétől.
– A doboz kettős fenekű – mutatott rá Vaneau. – A rugós szerkezet nem a fedélbe rejtezik, hanem az alsó rekeszben lapul. A fekete por nem véletlenül került bele: a szénpor a finom mechanika kattanását hivatott tompítani, a borsmenta pedig elnyomta a rejtett zug fémes olajszagát.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy a gyűrű még mindig a dobozban van? – kérdezte a zaklatott új utas, és önkéntelenül közelebb lépett.
– Dehogyis, uram. A gyűrű már rég nincs a dobozban, ám nem is hagyta el ezt a fülkét – felelte Vaneau higgadtan, majd a szürke köpenyes felé fordult. – Ön a sietségben felcserélte a mozdulatok sorrendjét. Amíg a jelenlévők a por okozta köhögéssel küzdöttek, Ön nem a köpenye alá rejtette az ékszert, hanem az ablakpárkány alatti rézrésbe csúsztatta.
A szürke köpenyes férfi arca elfehéredett, és ösztönösen az ablak alatti keskeny faborításra pillantott.
– Ez... ez csupán képtelen feltételezés! – háborodott fel bizonytalanul.
– Nem vitatom – felelte szelíden Vaneau. – A tények néha valóban különös humorérzékkel rendelkeznek.
A nyugalmazott fődetektív lassan benyúlt a mellényzsebébe, s elővette régi, vésett ezüst zsebóráját. Csendben pattintotta fel a fedelét, és egy pillanatig nézte a ketyegő mutatókat.
– Pontosan négy perc múlva Auberoche állomásra érkezünk – mondta csendesen, majd visszacsúsztatta az órát. – És a helyi csendőrök szerfelett érdeklődnek majd az ablakpárkányok bélése iránt.