183/1. A lakkozott doboz titka — Új arcok az éjszakai expresszen

Az Intercontinental Express kerekei ritmikus zakatolással búcsúztatták Beauval fényeit, miközben a fülkében a feszültség szinte tapintható maradt. A zaklatott új utas idegesen gyűrögette zsebkendőjét, miközben a szürke köpenyes férfi a sarokba húzódva leste a folyosót.
– Ön szerint valóban biztonságban vagyunk, Monsieur Vaneau? – suttogta a zaklatott utas, szinte remegve. – Az iménti letartóztatás... még a levegő is nehéz tőle.
– A biztonság, kedves uram, viszonylagos fogalom egy olyan vonaton, amely komoly sebességgel száguld a sötétségben – felelte Vaneau halk, kissé fáradt, de végtelenül nyugodt hangon. – De megnyugtathatom: a bilincs meglepően jó józansági mutató.
Ebben a pillanatban a folyosóról belépett a fülkébe a peronon látott elegáns hölgy. Arcán fenséges gőg tükröződött, ám a karjában szorított, lakkozott fadoboz súlya alatt kissé megroszkadt. Szó nélkül leült Vaneau-val szemben, a dobozt az ölébe ejtette, és gyanakvó pillantást vetett a szürke köpenyes utasra.
– Remélem, ezen a járaton nem szokás egymás csomagjait bámulni – jegyezte meg a hölgy hűvösen.
– Csak akkor, ha a csomag érdekesebb, mint a társalgás – felelte halk, töredezett hangon a szürke köpenyes férfi, majd sietve elfordította a fejét.
Hirtelen éles, fémes pattanás hallatszott. Nem a vonat futóműve felől jött. A hölgy ölében lévő nehéz fadoboz sárgaréz zárja magától felpattant. A nő rémülten kapott a fedélhez, de már késő volt: a doboz oldala finoman megrepedt, s a belsejéből nem ékszerek csillogása, hanem sűrű, fekete por kezdett szivárogni a szőnyegre.
– Szent ég! – sikoltotta a nő, elfehéredve. – Elvitték! Az auberoche-i herceg pecsétgyűrűje... hűlt helye!
A bűntény ezzel kezdetét vette. Vaneau szemei megvillantak a félhomályban.