180/3. A mechanikus kaparászás — Kétségek Belcastel előtt

„A jázminolajos viasz nemcsak az illúziót rögzítette, hanem a kalitka aljára rejtett rekeszt is lepecsételte” – magyarázta Monsieur Vaneau, miközben a zsebkendőjét finoman összehajtotta. „A kaparászó hang pedig csupán egy apró, óraműves szerkezetnek köszönhető, amelyet a viasz melege indított be. Rendkívül elmés trükk.”
„Elmés?!” – csattant fel Dr. Oskar Kroll, arca vöröslött a dühtől. „Egy ellopott hercegi végrendelet és egy neonkék gázfelhő után maga mechanikus játékokról beszél? Ez abszurd!”
„Az abszurditás, kedves doktorom, az élet sava-borsa” – jegyezte meg Vaneau derűsen.
A szürke köpenyes új utas, akinek sápadt arca teljesen összeomlott a leleplezés hallatán, halkan zokogni kezdett a kalitka mellett. „De... de én nem akartam rosszat. Csak azt mondták, vigyem el a csomagot Belcastelig... nem tudtam, mi van benne!”
„Természetesen nem” – sziszegte a fiatal diplomata, bár hangjában nem volt szánalom. „Csak a karrieremet tette tönkre egyetlen futárúttal!”
Monsieur Vaneau ekkor lassú, méltóságteljes mozdulattal előhúzta a zsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta a fedelét, és egy másodpercig figyelmesen nézte a mutatók járását, mielőtt halk kattanással lecsukta volna.
„Pontosan tíz perc múlva Belcastel állomásra érkezünk” – mondta halkan, de ellentmondást nem tűrő nyugalommal. „Ahol a helyi hatóságok már rendkívül kíváncsian várják a jázminviasz és a kék gőz mögötti valódi megrendelő nevét.”