180/1. A láthatatlan lakó — Suhanás Fleurville felé

Monsieur Vaneau érdeklődve vonta fel a szemöldökét, miközben a sápadt úriember óvatosan leeresztette a fémkalitkát a folyosó összecsukható kisasztalára. Laurent kalauz közelebb lépett, majd értetlenül nézett a teljesen üres rácsok mögé, amelyek aljából továbbra is tisztán hallatszott az ütemes, kaparászó zaj.
– Bocsánat az intrikus kérdésért, uram – szólalt meg Vaneau kellemes, kiegyensúlyozott hangján. – Ám úgy tűnik, a kedvence remekül alkalmazkodott a láthatatlanság művészetéhez.
– Ez egyáltalán nem tréfa! – felelte a sápadt utas kapkodva, miközben feszülten méregette a kalauzt. – Barnaby egy rendkívül ritka, kényes jószág! És biztosíthatom önöket, hogy pontosan ebben a kalitkában ül... vagy legalábbis még fél órája ott ült, mielőtt a poggyászkocsiban felcserélték a táskámat!
– Egy hiányzó jószág egy üres, de kaparászó kalitkában... – töprengve csóválta a fejét Laurent, majd óvatosan a zsebébe nyúlt a jegykezelő fogóért. – Uram, a vasúti szabályzat nem tér ki a kísértetállatok szállítására, de a menetjegyét mindenesetre elkérném.
A sápadt úriember a zakója belső zsebéhez nyúlt, ám keze félúton megdermedt. Arca még az eddiginél is fehérebbé vált, ahogy ujjai a kinyílt bélésből csupán egy elvágott selyemszalagot húztak elő.
– Eltűnt... – suttogta kétségbeesetten. – Nemcsak Barnaby... hanem a tárcám is! És abban volt a lepecsételt hercegi végrendelet!
– Nos – jegyezte meg Monsieur Vaneau száraz eleganciával. – Úgy tűnik, Fleurville felé haladva a kabátbélések megint nem bizonyulnak a legbiztonságosabb széfnek.