179/5. A jázminos óramű titka — Feszültség Saint-Mireux felé

A szürke köpenyes utas hevesen hátrált, miközben próbálta a csizmája orrával eltakarni a szőnyegen szétgurult réz fogaskerekeket.
– Ez felháborító! Semmi közöm ehhez a gyanús játékszerhez! – méltatlankodott megfeszült arccal.
– A játékszerek ritkán hagynak maguk után ennyire tömény jázminillatú viaszfoltot a köpeny jobb zsebén, uram – jegyezte meg Émile Vaneau száraz eleganciával.
Dr. Kroll óvatosan, megrettent pillantások kíséretében lépett közelebb:
– De... de miért vitte volna magával ezt a szerkezetet?
– Nem vitte, hanem kicserélte – vágott közbe a fiatal diplomata, aki csak most merészkedett elő a kalauz háta mögül. – Az eredetit kereste!
A fiatal fátyolos hölgy felháborodottan csapott össze a tenyerét:
– Az eredeti a családom öröksége! Önök hagyták, hogy ez a csaló egy kattogó csecsebecsére cserélje!
Laurent kalauz tanácstalanul nézett körbe, miközben a szürke köpenyes utas fojtott morgással a kabátja belsejébe nyúlt.
Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig csendben nézte a mutatók egyenletes mozgását.
– Pontosan hét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – szólalt meg teljesen nyugodtan. – És ott a helyi hatóságok bizonyára örömmel derítik majd ki, miért lapul az igazi családi óramű a köpenye bélésébe varrva.