179/4. A kettéhasadt doboz — Váratlan fordulat Saint-Mireux előtt

A hirtelen rándulástól a nehéz fadoboz lecsúszott az ülés széléről, és tompa dörrenéssel a folyosó padlójára zuhant. A feszültségtől terhes csendben a sötét fa megrepedt, majd a fedél egy éles reccsenéssel kettéhasadt.
– Vigyázat! Mindjárt felrobban! – ugrott hátra dr. Kroll, arca fehérebb volt, mint a keményített gallérja.
– Meneküljünk! Az ajtóhoz! – kiáltott a fiatal diplomata, miközben kétségbeesetten próbált Laurent kalauz mögé rejtőzni.
A kettéhasadt fadobozból azonban nem füst szivárgott fel, hanem apró, finommívű sárgaréz fogaskerekek és rugók gurultak szét a szőnyegen, egy sűrű, sárgás jázminviasz-tömb kíséretében, amelyből még mindig párolgott a nehéz illat.
– Úgy tűnik, a katasztrófa elmarad, bár a takarítás elkerülhetetlen – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegánsan félrelépett egy guruló rézalkatrész elől.
A fiatal fátyolos hölgy zokogva roskadt az egyik szabad ülésre, selyemkesztyűs kezét az arcába temetve.
– Ez… ez a családi óraművem másolata! Elrabolták a jövőmet! – suttogta teljesen megtörten.
– Egy másolat, amely makacsul kattog, és a poggyászkocsi olajfoltjait gyűjti – mutatott rá Vaneau a viaszos nyomokra. – Nos, uram – fordult a szürke köpenyes, izzadó utashoz –, a megbízója nemcsak sietős, de rendkívül pazarló is volt a jázminolajjal.