179/6. A neonkék gőz — Feszültség Saint-Mireux előtt

A szürke köpenyes utas tágra nyílt szemmel meredt a földön heverő, kettéhasadt fadobozra, amelyből ebben a pillanatban sűrű, neonkék gőz kezdett szivárogni, gyorsan megtöltve a szűk folyosót.
– Szent ég, ez mérgező gáz! Mind meghalunk! – sikoltotta a zaklatott új utas, és vadul rángatni kezdte a folyosó ablakának kilincsét.
A fiatal diplomata ijedten hátrált a kalauz mögé, miközben Dr. Kroll köhögve próbálta elhessegetni a kék felhőt. Egyedül Vaneau maradt mozdulatlan. Elővett egy hófehér zsebkendőt, és elegáns mozdulattal legyezni kezdte magát.
– Nyugodjon meg, kedves uram – mondta a fődetektív szárazon. – A jázminolajjal kevert neonkék gőz legfeljebb a gyapjúszöveten hagy tartós nyomot, a tüdőnek teljesen ártalmatlan. Bár el kell ismernem, a látvány kétségkívül teátrális.
– De hát elszökik! – kiáltott fel a fiatal fátyolos hölgy, a szürke köpenyesre mutatva, aki a ködöt kihasználva igyekezett a szomszédos vagon felé surranni.
– Aligha – felelte Vaneau, miközben Laurent kalauz széles vállával eltorlaszolta az átjárót. – Egy ilyen intenzíven világító, jázminillatú felhővel a hátán még a saint-mireux-i peron legsötétebb sarkában is úgy festene, mint egy eltévedt világítótorony.
A sarokba szorított utas megadta magát, miközben a béléséből halkan ketyegő hang hallatszott.