177/3. A bársony bélése — Kétségek a hajnali járaton

– Keményítő? – pislogott dr. Kroll, miközben óvatosan leeresztette selyemzsebkendőjét. – De hát ez felháborító! Közveszélyes tréfa, amiért valakinek felelnie kell!
– Inkább precíz figyelemelterelés, kedves doktorom – mutatott Vaneau a fülke sarkában álló kis asztalra, amelyről a kék por lassan leülepedett. – Ha jól látom, a kék köd színháza pontosan addig kötötte le a figyelmünket, amíg a tettes elvégezte a valódi munkáját.
Laurent kalauz még mindig az ablakot rázta, próbálva több hajnali levegőt engedni a fülkébe.
– Monsieur Vaneau, de hiszen nem hiányzik semmi! – méltatlankodott a zaklatott új utas, miközben sietősen átkutatta a zsebeit. – A tárcám megvan, a zsebórám is a helyén ketyeg...
– Valóban? – Vaneau finoman elmosolyodott, s kesztyűs ujjával a sarokban heverő, felhasított fadoboz belsejére bökött. – És a fekete bársonytok, amely a doboz titkos rekeszében pihent? Mert az bizony üresen tátong.
A fiatal fátyolos hölgy közelebb lépett, cipője sarka halkan koppant a padlón.
– Csak nem azt akarja mondani, hogy a rabló végig itt volt velünk a fülkében?
– A színház lényege, madame, hogy a bűvész soha nem ott van, ahová a közönség néz – felelte Vaneau, miközben egy apró, sárgás papírfecnit csippentett fel a padlóról. – És ez a vasúti pecséttöredék azt sugallja, hogy a következő megállónk, Bellerive előtt még vár ránk néhány igen kellemetlen meglepetés.