177/10. A jázminolajos viasz rejtélye — Megálló Lanthenay peronján

– Mielőtt megérkeznénk, tisztázzuk a félreértést – fordult Monsieur Vaneau a folyosón összegyűlt társasághoz, miközben a fülkéből kilépő diplomata és a feszült fátyolos hölgy is közelebb lépett. – A poggyászkocsiban talált kettéhasadt fadoboz és a jázminolajos viasznyom csupán félrevezetés volt. Mindenki azt hitte, a diplomáciai mentesség mögé rejtőzött a tettes, ám a jázmin illatát szándékosan használták, hogy elfedjék egy vegyszer sokkal szúrósabb szagát.
– Ez képtelenség! – méltatlankodott Dr. Kroll, noha a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Ön puszta feltételezésekre épít!
– Egyetlen apróság árulta el a megoldást – folytatta Vaneau szelíd mosollyal. – A viasz pecsétje nem diplomáciai Címert, hanem egy orvosi tégely lenyomatát őrizte. Ugye, doktor úr, ön csempészte a...
Mielőtt a fődetektív kimondhatta volna a szert, a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A folyosó falán függő lámpák megremegtek, s a kocsik fémes csikorgással lassan begördültek a Lanthenay állomás kivilágított peronja mellé.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a vagonba. A vezetőjük szigorú tekintettel nézett körbe, majd egyenesen az orvos elé lépett.
– Dr. Oskar Kroll, letartóztatom a törvény nevében, tiltott vegyszerek csempészése és hamisítás ügyében!
– ...a csempészett illegális kloroforom-esszenciát – fejezte be mozdulatlanul Vaneau a félbeszakadt mondatot, mintha a rendőrség pontosan tudta volna, kiért érkezett.
A doktort tiltakozva kísérték le a vonatról. A megkönnyebbült utasok csevegve rendezgették sáljaikat, s a peronról egy új utas lépett a folyosóra: egy magas, szürke köpenyes úr, aki gyanakvóan szorongatott a hóna alatt egy szorosan lelakatolt kisméretű bőrtáskát.
Monsieur Vaneau csendben figyelte a jövevényt. Az ajtók csapódtak, a gőzmozdony mélyet sípolt, s az Intercontinental Express lassan nekilendült a ködös éjszakában Elberen állomása felé.