178/1. A lelakatolt táska — Száguldás Elberen felé

Az Intercontinental Express ütemes kattogással szelte az éjszakai ködöt, elhagyva Lanthenay csendes fényeit. A folyosón lassanként elült a korábbi leleplezés okozta izgalom, a megkönnyebbült utasok visszahúzódtak fülkéikbe.
– Végre egy csendesebb szakasz, Monsieur Vaneau – sóhajtott fel Laurent kalauz, miközben megigazította kissé félrecsúszott egyenruha-sapkáját. – Bízom benne, hogy Elberenig már nem ér minket semmilyen meglepetés.
– A bizalom csodálatos dolog, Laurent – jegyezte meg Vaneau szelíd eleganciával, miközben tekintete a folyosó végén álló új utasra tévedt. – Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ez a vonat ritkán tiszteli a menetrendi nyugalmat.
A szürke köpenyes úr feszülten igazította meg a kalapját. Hóna alatt szorosan tartotta a lelakatolt, kisméretű bőrtáskát, s gyanakvó pillantással méregette a mellette elhaladókat.
– Szabad érdeklődnöm, uram, segíthetek-e a csomagjával? – lépett hozzá Laurent szolgálatkészen.
– Hozzányúlni tilos! – csattant fel az új utas szokatlanul éles hangon, majd riadtan visszakozott. – Elnézést... Csupán rendkívül érzékeny műszaki dokumentumok vannak benne. Semmi köze másnak hozzá.
– Természetesen – bólintott Vaneau, s ajkán halvány mosoly jelent meg. – A zárak éppen arra valók, hogy megnyugtassák a tulajdonost. Bár néha többet árulnak el a félelemről, mint magáról a tartalomról.
A férfi válasz nélkül sietett be a hetes fülkébe, s feszült mozdulattal rántotta maga után az ajtót. Negyedórával később azonban tompa puffanás és fojtott kiáltás törte meg a kocsi csendjét. Amikor Vaneau és a kalauz a fülkéhez értek, a táska lakatja eltörve hevert a padlón — a benne őrzött rézfoglalatos szerkezetnek pedig hűlt helye volt.