176/7. A montelart-i peron — Megálló a hajnali ködben

– És ki lehet a megbízó? – kérdezte dr. Kroll, miközben izgatottan lapozott a mappájában. – Valaki a felperesek közül, aki retteg a holnapi tárgyalástól?
– A válasz feltehetően már a peronon várakozik, doktor – felelte Monsieur Vaneau csendesen, s a folyosó ablakán át a lassan kibontakozó állomási fényekre mutatott.
A kerekek ekkor sikoltva csikordultak meg a fémgőzben, a kocsik finoman egymásnak feszültek, s az Intercontinental Express zökkenőmentesen beereszkedett Montelart ködbe burkolózott csarnokába. Amint az ajtó sziszegve kitárult, két helyi rendőrnyomozó lépett a folyosóra.
– A társkollégák már értesítettek bennünket – lépett előre a felügyelő, s egyenesen a barna kalapos férfi felé fordult. – Letartóztatom önt okirat-hamisítás kísérlete és hatósági eljárás akadályozása miatt.
A férfi szótlanul hagyta, hogy megbilincseljék, s csupán egyetlen gyűlölködő pillantást vetett Vaneau-ra, mielőtt levezették volna a vonatról.
– Figyelemreméltó, milyen gyorsan tisztázódnak a dolgok, ha az ember nem fut versenyt az idővel – jegyezte meg dr. Kroll, ahogy elégedetten elcsomagolta a sértetlen iratokat.
– Az idővel ritkán érdemes versenyezni, doktor – felelte Vaneau szárazon. – Sokkal kényelmesebb, ha a menetrend alkalmazkodik hozzánk.
Az ajtók becsukódtak, s a szerelvény lassan nekilendült Auberoche irányába. A folyosón ekkor egy újonnan felszállt, szürke köpenyes utas haladt el mellettük, aki egy finom kivitelű, sárgaréz csatos bőrtáskát szorított a mellkasához – s a táska mélyéről halkan egyenletes, ütemes ketyegés szűrődött ki.