175/2. A pecsétes doboz titka — Léptek a Châtillon felé tartó vonaton

A léptek egy megszeppent, átázott köpenyű férfit hoztak a kilences fülke ajtajához. A varelmont-i nyomozó állt a küszöbön, kezében egy gyűrött távirattal, s riadt tekintete rögtön a szőnyegen ketyegő dobozra tapadt.
– Rendszerint kopogni szokás, mielőtt belépünk egy fülkébe, Monsieur – jegyezte meg Vaneau szelíden, s megigazította a hajtókáját. – Bár elismerem, a doboz jelenleg kevéssé szigorú a társasági etikettet illetően.
– Az… az egy pokoli gép? – dadogta a nyomozó, s önkéntelenül hátrált egy lépést a folyosó irányába. – Varelmont-ból követtem ezt a nyomot! A hírek szerint egy időzített szerkezetet szállítanak ezen a vonalon!
Laurent kalauz óvatosan Vaneau mögé húzódott, ám igyekezett megőrizni szolgálati méltóságát.
– A vasúttársaság szigorúan tiltja a robbanóanyagok és a feladatukat túlteljesítő ébresztőórák szállítását – nyilatkozta ki határozottan.
Vaneau lassan guggolt le a doboz mellé, de nem nyúlt hozzá. Szeme a sárgaréz csatokon lévő finom karcolásokat pásztázta.
– Egy igazi bombagyártó ritkán pazarol időt vörös viaszpecsétre és gondos polírozásra – jegyezte meg a fődetektív, s száraz mosoly jelent meg az arcán. – Ez a szerkezet nem elpusztítani akarja a kocsit, sokkal inkább felkelteni valakinek a figyelmét.
– De hát ketyeg! – vágott közbe a varelmont-i nyomozó.
– A falióra is ketyeg, mégsem hívunk hozzá tűzszerészeket – felelte Vaneau, majd lassan felemelkedett. – Ön túlságosan zaklatott, nyomozó úr. És aki zaklatott, az hajlamos elmulasztani a legnyilvánvalóbb részleteket. Például azt, hogy a doboz zárja nem kívülről, hanem belülről reteszelt.