175/1. A kilences fülke ketyegése — Esti utazás Châtillon felé

Laurent felvonta a szemöldökét, és elgondolkodva igazította meg kalauzsapkáját.
– Ha a kilences fülke valóban üres, Monsieur Vaneau, akkor legfeljebb a szellemek tanultak meg órát szerelni – jegyezte meg elfojtott vigyorral.
– A szellemek ritkán vonzódnak a svájci pontossághoz, kedves Laurent – felelte szelíden Vaneau. – És még ritkábban felejtenek el fizetni a hálókocsi-helyért.
A kalauz óvatosan fordította el főkulcsát a zárban, s a nehéz tölgyfa ajtó halk kattanással nyílt ki. A fülkében vaksötét uralkodott. Amikor Laurent felkapcsolta a fali lámpát, a pislákoló sárga fényben mindketten a padlóra szegezték a tekintetüket.
A plüssszőnyeg közepén egy elegáns, sárgaréz csatokkal lezárt kisfiókos fadoboz pihent. A doboz mélyéről ritmikus, halk fémhang hallatszott, mintha egy apró szerkezet mérné türelmesen az időt.
– Ez nem tűnik veszélyesnek – jegyezte meg Laurent közelebb lépve. – Lehet, hogy csak egy feledékeny utas hagyta itt Saint-Julien-du-Saut-ban?
– Egy feledékeny utas a kalapját hagyja a tartón, Laurent – rázta meg a fejét Vaneau, miközben óvatosan szemügyre vette a doboz érintetlen pecsétjét. – Ám aki egy lepecsételt, ketyegő szerkezetet hagy a fülke közepén, az nem felejt. Az üzenetet hagy.
Ebben a pillanatban a folyosó végén halk léptek zaja törte meg az éjszaka csendjét.