174/3. A csuklólánc rejtélye — Feszült percek Verneuil felé

Vaneau óvatosan belépett a fülkébe, s egyetlen könnyed mozdulattal ellenőrizte az ablak vaskos rézreteszét. A zárszerkezet mozdulatlanul, szorosan bezárva állt.
– Amint látja, a huzat nem az ablakon, hanem a saját képzeletén keresztül érkezett, uram – jegyezte meg a detektív. – Bár kétségtelen, hogy egy vaskos acéllánccal a csuklóján az ember hajlamosabb a sötétebb forgatókönyvekre.
– Esküszöm, fémes csikorgást hallottam! – hajtogatta a zaklatott utas, miközben még szorosabban fonta karját a nehéz bőrtáska köré. – Valaki megpróbálta kinyitni!
Mögöttük, a folyosó szőnyegén Kray báró tette meg a harmadik óvatos lépést előre.
– A vonat éjszaka mindig csikorog – sziszegte a báró gyanakvóan. – De engem jobban aggaszt, hogy miért láncolja magát a poggyászához. Talán attól tart, hogy álmában meglopja saját magát?
A fiatal, hegedűtokos hölgy is közelebb lépett a nyitott ajtóhoz, kíváncsian, de megszeppenten figyelte a jelenetet.
– Bocsánat, Monsieur Vaneau – csatlakozott Laurent kalauz –, az úr jegye Verneuil állomásig érvényes. Nem kéne értesítenünk a helyi csendőrséget?
– Még korai lenne – felelte Vaneau, miközben tekintete a férfi csuklóján lévő lakatot pásztázta. – Csupán az tűnt fel, hogy a zárban lévő kulcs fényes és új, míg maga a lakat meglehetősen rozsdás. Úgy tetszik, a nagy sietségben nem a hozzá való kulcsot sikerült elfordítani.