173/6. A chantraine-i elszámolás — Csomagok a peronon

A fékek csikorgása végül elcsendesült, és az Intercontinental Express zökkenve megállt a ködbe burkolózó Chantraine állomás peronja mellett. Az ajtó sziszegve kinyílt, és a folyosóra két határozott léptű, sötét egyenruhás helyi nyomozó lépett be. A vezetőjük hűvös tekintettel mérte végig a fülke előtt álló társaságot, majd határozottan a szürke köpenyes utas felé lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamisítás és államkötvényekkel való visszaélés ügyében! – dörrente a tiszt hangja.
– …amint azt a kronométer szerkezetébe szorult marseille-i selyempapír gyártási száma is megdönthetetlenül igazolja – fejezte be Vaneau a félbeszakadt gondolatát, miközben csendesen elrakta régi ezüst zsebóráját.
A szürke köpenyes férfi halk káromkodással engedte, hogy a nyomozók rábilincseljék a vasat, miközben a fiatal nő sápadtan, ellenállás nélkül adta át a kötvényekkel teli hegedűtokot. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, Kray báró pedig elismerően hajolt meg a fődetektív előtt.
– Uram, ön valóságos csodát művelt – lihegte a báró.
– Csupán megfigyelem a részleteket, báró úr – felelte Vaneau szelíd mosollyal. – A csodatevők nyulakat húznak elő a kalapból, én csupán zálogcédulákat a kronométerből.
A peronon hamar elült a zűrzavar. A letartóztatottakat elvezették, a hálókocsi pedig új utast kapott: egy zaklatott tekintetű úr lépett a folyosóra, aki görcsösen szorított magához egy meglepően könnyűnek tűnő, mégis vastag lánccal lezárt táskát.
Émile Vaneau egy pillanatra elidőzött az új jövevény sietős léptein, majd elégedetten az ablak felé fordult. Az ajtók csattanva záródtak, és a szerelvény lassan kigördült Chantraine-ból, hogy folytassa útját az éjszakában.