173/3. A tengerészeti időmérő — Feszült percek a hatos fülkénél

Monsieur Vaneau óvatosan előrelépett, és mutatóujjával alig hallhatóan megkocogtatta a hatos fülke mahagóni ajtaját. A ritmikus kattogás odabent egyetlen pillanatra megtorpant, majd még sebesebb tempóban folytatódott.
– Attól tartok, a szomszédos fülkék lakói kevesellni fogják ezt a ritmust az éjszakai pihenéshez – jegyezte meg a nyugalmazott fődetektív, miközben Laurent kalauz idegesen igazgatta rézgombos zubboldáját.
Az ajtó hirtelen résnyire nyílt. A szürke köpenyes új utas hajolt ki a folyosóra; homlokán apró izzadságcseppek csillogtak, sárgarézzel pántolt kezében pedig egy apró műszerészcsavarhúzó szorongott.
– Zavartak talán, uraim? – kérdezte fojtott, némiképp rekedtes hangon. – Csupán a kalaptartóm pántját próbálom beállítani. A vasúti rázkódás nem tesz jót a finom illesztéseknek.
– A finom illesztéseknek ritkán van szükségük tizenkét fogaskerékre és egy megfeszített acélrugóra – válaszolt Vaneau halvány mosollyal, miközben pillantása a fülke asztalán pihenő, félig nyitott dobozra tévedt. – Különösen, ha a kalap, amit benne őriznek, mellesleg egy svájci tengerészeti időmérő szerkezet.
– Ön… ön ezt honnan tudja? – sápadt el a férfi, miközben Kray báró feszülten felhorkant a háta mögött.
– Onnan, uram, hogy a kalapok ritkán ketyegnek B-mollban – mondta Vaneau higgadtan. – És a kalauz úr meglehetősen érzékeny a hamis hangokra.