173/1. A sárgaréz kalaptartó — Zakatolás Saint-Mireux felé

A hajlott hátú úriember nehézkesen szedte a lábait a hálókocsi szőnyegén, miközben a sárgaréz edényt – amely formájára nézve kalaptartó volt, súlyára nézve viszont inkább egy kisebb ágyúgolyóra hasonlított – görcsösen szorította vékony zakójához. Laurent, a kalauz segítőkészen lépett közelebb.
– Segíthetek a poggyászával, uram? – kérdezte nyájasan, és már nyújtotta is a kezét.
– Hozzá ne nyúljon! – mordult fel az utas váratlanul éles hangon, majd riadtan visszahúzódott. – Ebben egy rendkívül törékeny, felbecsülhetetlen értékű cilindert szállítok. Ha egyetlen karcolás esik a karimáján, a tulajdonosa kinyúzat!
Monsieur Vaneau, aki a fülkéje ajtajában állva figyelte a jelenetet, elismerően bólintott.
– Egy olyan cilinder, amely jó tíz kilogrammot nyom, valóban elengedhetetlen kelléke a magas szintű eleganciának – jegyezte meg halkan, miközben a szerelvény ütemesen gyorsult a Saint-Mireux felé vezető síneken. – Habár a legtöbb kalap ritkán igényel nehézipari sárgaréz védőburkolatot.
Az új utas gyanakvó pillantást vetett az ősz hajú úriemberre, de nem válaszolt. Behátrált a hatos fülkébe, és az ajtót olyan hirtelenséggel csapta be maga után, hogy a rézkilincs halkan megpendült. Laurent értetlenül vakarta meg a fejét.
– Ön szerint mit rejteget benne, Monsieur Vaneau? – suttogta a kalauz.
– Azt még korai lenne megmondani – felelte Vaneau száraz mosollyal. – De annyi bizonyos, hogy a legfinomabb nemezcilinderek is ritkán adnak ki fémes ketyegést, amikor a vonat balra kanyarodik.