172/8. A selyemszalag rejtélye — Csendes kopogás a folyosón

Vaneau óvatosan megkocogtatta a fémből készült pántot, s a doboz belsejéből egy apró, fémes csikordulás válaszolt.
– A finommechanika csodái – jegyezte meg a detektív. – Bár bevallom, a selyemszalag jelenléte egy szigorúan műszaki berendezésben mindig felkelti a kíváncsiságomat. Vajon a rezonanciát hivatott csillapítani, vagy csupán az alkatrészek széthullását gátolja meg?
Az új utas idegesen megtörölte a homlokát egy élre vasalt zsebkendővel.
– Ez... ez pusztán egy biztonsági óvintézkedés – vágta rá kapkodva. – A szállítás során a rázkódás kárt tehetne a legfinomabb fogaskerekekben.
– Értem – bólintott Vaneau. – És a doboz alján látható halvány kenőolajnyom? Az is a biztonsági óvintézkedés része, vagy csupán a szerkezet túltengő jókedvének a jele?
Laurent, a kalauz egy lépéssel közelebb lépett, és óvatosan megszagolta a levegőt.
– Ha nem tévedek, ez nem is rendes műszerolaj, Monsieur Vaneau. A szaga kísértetiesen emlékeztet a finomított fegyverolajra.
A fiatalember arca elfehéredett. Hirtelen felpattant, de a fülke szűkössége miatt azonnal visszahanyatlott a bársonyülésre.
– Semmi joguk kikérdezni engem! – sziszegte. – Én tisztességes jeggyel utazom!
– És mi maximálisan tiszteletben tartjuk a jegyét – felelte Vaneau csöndesen. – Csupán a fülke nyugalmáért aggódunk. Különösen azért, mert a következő megállónkig még van némi időnk.
– Melyik megállóig? – kérdezte riadtan az utas.
– Gisors állomásáig – felelte a detektív, miközben tekintete egyetlen pillanatra sem tágított a fadobozról.