172/4. A szervizkulcs árnyéka — Csikorgó fékek Marival előtt

A fekete kalapos úr önkéntelenül a zsebéhez nyúlt, majd gyorsan visszahúzta a kezét, mintha a szervizkulcs megégette volna az ujjait.
– Ez... ez puszta véletlen egybeesés – motyogta, de a hangjából már teljesen hiányzott a korábbi magabiztosság. – Egy úriember kabátjára bármikor kerülhet némi műszerolaj!
– Kétségkívül – bólintott Vaneau derűsen. – Bár a tapasztalatom azt mutatja, hogy az úriemberek ritkán hordoznak a zsebükben komplett finommechanikai műhelyt, hacsak nem szándékoznak átállítani a hálókocsi nyomásszabályozóját.
Laurent, a kalauz, izgatottan közelebb lépett.
– Monsieur Vaneau! Hát mégis a csomagtér szabotázsára készült? De miért pont a lámpák lekapcsolása volt a célja?
– A sötétség csupán figyelemelterelés volt, kedves Laurent – magyarázta Vaneau, miközben a folyosó ablakán keresztül a ködben kirajzolódó jelzőlámpákat figyelte. – Míg ön a biztosítékokat kereste, a társunk a rézszerkezet segítségével megpróbálta kioldani a VIP fülke rejtett széfjének mágneses zárját. Ugye, nem tévedek, uram?
A fekete kalapos férfi nagyot nyelt, de mielőtt válaszolhatott volna, a vonatszerelvény éles csikorgással lassítani kezdett. A fékek zaja végigrezgett a folyosó padlóján.
– Úgy tűnik, Marival állomás elöljárói a vártnál is pontosabbak – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal, miközben elrakta az ezüst zsebóráját.