171/5. A rejtett mechanika — Óvatos mozdulatok a bársonyon

A fiatal hölgy tétovázva visszalépett, utat engedve a három férfinak a szűkös fülkébe. Monsieur Vaneau megfontolt léptekkel közeledett a díványhoz, miközben Kray báró vigyázó tekintettel kísérte a nő minden apró rezdülését.
– Egy Stradivarius általában három-négy fontot nyom, kisasszony – jegyezte meg Vaneau, miközben finoman megérintette a nehéz hegedűtok rézkapcsait. – Ez a példány azonban szemmel láthatóan a nehézipar remeke.
– A hordozhatóság terén mindenesetre némi kompromisszumot igényel – tette hozzá Kray báró, a hüvelykujját a mellényzsebébe akasztva.
Laurent, a kalauz, izgatottan pillantott a zárszerkezetre:
– Ha megengedi, Monsieur Vaneau, a kulccsal…
– Felesleges – intette le nyájasan a detektív. – A zár már nyitva van. Csupán a puszta súlya tartja zárva a fedelet.
Vaneau óvatosan felemelte a tok tetejét. A bársonybélésben nem faborítású hangszer, hanem egy precíziós, rézalkatrészekből álló finommechanikai szerkezet feküdt, melynek oldalán apró, rézkupakos műszerolajos tartály csillogott. A rekesz mélyéből jellegzetes kenőanyag illata áradt.
– Úgy tűnik, a kisasszony nem a filharmonikusokhoz siet – mondta Vaneau halk, kimért hangon, miközben a nagyítóját a rézkupakra irányította.
A fiatal nő arca elfehéredett, de büszke tartásából nem engedett:
– Ez csupán egy egyedi óraszerkezet! Semmi köze a vonathoz vagy a jegyemhez!
– Egy óraszerkezet, amelyhez műszerolaj és szerszámkészlet tartozik – jegyezte meg Vaneau száraz humormorzsával. – A mechanika pontossága lenyűgöző, bár az időzítése kissé hiányosnak tűnik.