170/6. A dupla fenék titka — Feszült percek Montmirail után

– A széf? – hűlt el Baron Kray, szorosan a folyosó falához lapulva. – A hálókocsi széfjét… piszkálta?!
– Csupán szándékában állt – felelte Monsieur Vaneau szelíden, miközben mutatóujjával óvatosan végigsimította a tok sötétkék bársonybélését. – A széf szerkezete ugyanis ellenállt a mesterkulcsok csábításának. Ezért kellett a szomszédos fülke zárján gyakorolnia, hogy kiismerje a rugók ellenállását.
– Rémisztő! – szisszent fel az elegáns hölgy, és kis retiküljét védekezően a mellkasához szorította. – Egy betörő! Közöttünk!
A szürke köpenyes utas verejtékező homlokát törölgette a kabátujjával, miközben hátrálni próbált.
– Nem vettem el semmit! – hajtogatta szaggatottan. – Ez félreértés! Én csak… megbízást teljesítettem!
– A mások tulajdonán végzett gépészeti munka ritkán örvend köztiszteletnek – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. Ekkor egy határozott mozdulattal benyúlt a sárgaréz reszelők alá, és megragadta a bársonybélés sarokba rejtett, apró selyemszalagját.
Egyetlen finom rántás, s a bélés alja kiemelkedett. A tok rejtett alsó rekeszében egy vékony, selyempapírba tekert rajz és egy összehajtott vázlat lapult.
Monsieur Vaneau lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte a ketyegő mutatókat.
– Pontosan nyolc perc múlva Beaumont állomásra érkezünk – mondta teljesen nyugodtan, majd a kétségbeesett utasra pillantott. – És sejtem, a peronon már türelmetlenül várják a széf tervrajzát.