170/4. A feltört fafúvóstok — Feszült percek a fülkében

A szürke köpenyes utas nyelt egy nagyot, és megpróbálta feljebb húzni a fafúvóstok szíját, de a nehéz láda megadta magát a gravitációnak, és fémes csikorgással koccant a padlódeszkának.
– A fémforgács… nos, az csupán a tok pántjáról vált le! – próbálkozott rekedten a férfi, miközben szája szélén eluralkodott egy kényszeres rángás. – Semmi köze semmiféle lakatosmunkához.
– Rendkívül találékony pánt – válaszolta Vaneau, és finoman megkocogtatta a fémforgácsot az ujjbegyével. – Különösen azért, mert ez a csiszolt sárgaréz-ötvözet megegyezik a hálókocsi széfjeinek zárszerkezetével. Vagy a fagottja a legújabb biztonságtechnikai előírások szerint készült?
– Ön… Ön túl sokat képzelődik! – dadogta az utas, és hátrált egy lépést a fülke belseje felé.
– Istenem, hát mégis betörő?! – szorította mellkasára a kezét az elegáns hölgy, és Baron Kray mögé húzódott.
– Nyugodjon meg, madame – fordult felé Kray rekedt hangon, bár a saját térdei is láthatóan remegtek. – Monsieur Vaneau azonnal tisztázza ezt a sajnálatos félreértést. Ugye tisztázza?
– Még szép – bólintott szelíden Vaneau, majd belépett a fülke küszöbén. – Kérem, kedves uram, nyissa ki a tokot. Bár nem vagyok zenekritikus, a félrecsúszott zárak dallamát meglepően jól felismerem.