170/10. A rugós pecsétgyűrű — Megálló Lainville peronján

Émile Vaneau lassan előhúzta zsebéből a régi ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, majd csendesen megszólalt:
– Pontosan három perc múlva Lainville állomásra érkezünk.
A zaklatott utas zihálva engedte el a ládika sarkát, miközben Kray báró és a varelmont-i nyomozó feszülten várták a folytatást.
– Mindenki azt hitte – mondta Vaneau száraz, kimért eleganciával –, hogy a dobozban ketyegő szerkezet tüzérségi szabotázseszköz, s a műszerolaj robbanószerkezetet rejt. A félrevezetés ott rejlett, hogy az olaj nem a doboz belsejéből szivárgott, hanem a gyorsan rányomott, hamisított pecsétviasz alól. A nagyítón talált számsor sem tüzérségi kód volt, hanem a hálókocsi szolgálati széfjének gyári mesterkulcs-azonosítója. A tolvaj a doboz mechanikájával próbálta leolvasni a széf belső zárszerkezetét.
– Bámulatos! – hűlt el a nyomozó. – De kicsoda a megbízó?
– Nos, a pecsétgyűrű belső peremén lévő véset alapján az elkövető nem más, mint...
Ebben a pillanatban a vonat hatalmasat zökkent és élesen csikorgó fékekkel megállt. A folyosón vizespoharak csörrentek, s az Intercontinental Express lassú gőzfelleget fújva begördült a kivilágított Lainville állomás peronja mellé.
Az ajtó kinyílt, s két egyenruhás rendőr lépett a fülkébe.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, minisztériumi adatok eltulajdonítása és hamisítás miatt! – jelentette ki a helyi csendőrtiszt, és a zaklatott utas csuklójára kattintotta a bilincset.
– ...ahogy azt a rendőrség is igen helyesen megállapította – fejezte be Vaneau udvarias intéssel.
A gyanúsítottat elvezették. A vonat ajtajai becsukódtak, s a szerelvény újra nekilendült. A szomszéd fülkéből egy új utas lépett a folyosóra, s egy különösen nehéz, lelakatolt hegedűtokot szorított a mellkasához. Vaneau zsebre tette óráját, és csendes kíváncsisággal követte pillantásával az új jövevényt.